Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Jakubik István
Dunántúli falu
Varga Szidónia
Virágok
Budai László
Velence
Művészek - Méhész Tamás

 

Méhész Tamás

 

festőművész

 

 

Budapesten született 1947-ben.

Már fiatal kora óta rajzolt és később kezdett el foglalkozni a festészettel is. Eredeti foglalkozása gépészmérnök.  Az ehhez szükséges precizitás olajfestményein is észrevehető, nagyon aprólékos, kifinomult alkotások születnek. A néhai Wessely Tibor iskolájában tanult festeni, már harminc éve kiállító művész.

 

Kedveli a romantikus, realista ábrázolást, mivel az ember mindennapjaival foglalkozik mind tájkép, mind életkép, mind pedig csendélet vonatkozásában.

Szereti a színes, vidám életképeket, városképeket, melyek derűs hangulatot közvetítenek.

 

Festészetét tudatosan építette fel, korabeli ábrázolások, életforma könyvekből történő tanulmányozásával, valamint a Németalföld mai látogatásával.

 

A festészetet, mint mesterséget tekinti magáénak, munkáját ez motiválja.

 

Több kiállítása volt Londonban, New Yorkban, Bécsben és nem utolsósorban Budapesten.



Művei:

A művésznek pillanatnyilag nincs festménye az oldalunkon.
<< Vissza az előző oldalra



Adilov Alim | Adilov Kabul | Árkossy István | B.Tóth Edit | Bácskai Varga János | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bosnyák Olívia | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csikós András | Csomor Katalin | Csurgó Erzsébet | Dusza Tibor | Fehérvári Zoltán | Gasztonyi Kálmán | Herpai Zoltán | Hirkó Bálint | Horváth Tamás | Jakubik István | Kiss Endre | Kovács József | Kovrig Miklós | Kő Ferenc | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malesh Alexander | Manajló András | Markó Erzsébet | Méhész Tamás | Ottó L.József | Pántl László | Puskás Imre | Radnai Zoltán | Röszler Mária | Schleif Sándor (Slajf) | Shymszki András | Somoskőy Erika | Szanthoffer Imre | Szántó Lukács | Szász Endre | Széchenyi István | Széchenyiné V.Szidónia | Szloboda Irén | Szv. Molnár János | T. Varga László | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | Tulok Ferenc | Tüttő József | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga János | Varga Pál | Varga Szidónia | Várkonyi János | Vécsey Kálmán | VILA (Ifj. Vigyázó László) | Vizer Júlia | Walter Gábor | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.