Horváth Tamás
festőművész
1961-ben született Pécsett. A gimnázium elvégzése után a JPTE Tanárképző karának rajz-földrajz szakán szerezte meg. Már a főiskolai évek alatt is folyamatos alkotótevékenységet végzett.
Számos kiállításon mutatkozott be festményeivel. Több alkotóközösségnek is tagja volt.
1986-ban Nívó díjjal jutalmazták alkotómunkáját.
Témáiban ma is szívesen festi meg az őt körülvevő természetet, amely belső énjéből fakadóan, naturan jelenik meg képein.
Sokoldalúságát igazolja az is, hogy tájképei, csendéletei, aktjai mellett absztrakt és nonfiguratív témákat is szívesen feldolgoz.
Főként olaj, akvarell és vegyes technikát alkalmaz.
A festészet mellett sok időt fordít a szobrászatra is.
Elsősorban szobrokat, kisplasztikákat készít.
„…pedig jól vigyázni nagy sötétre, fényre,
Hirtelen e két vég a szemet ne érje.
Mint mindenben, itt is a szélsőség tesz kárt,
Fényből és homályból ami túl sok megárt…”
/ Vajda János/