Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Fucskár József
Lakomára várva
Szántó Lukács
Csendélet
Budai László
Kikötői napnyugta
Művészek - Bán Tibor

 

Bán Tibor

 

festőművész

 

 

Az Alföld festője, a rónák szerelmese 1963-ban született. Huszonegy éves volt, amikor első olajképét festette, ma már hivatásos alkotó.

Mesterei: Bozsó János és G. Móricz Róbert festőművészek voltak, faszobrászatot is tanult.

Művei két téma köré csoportosíthatók: szívesen ábrázolja az alföldi tájat és a lovat, a lovassportot.

Bán Tibor elsőszámú mestere maga a természet. Olajképei arról tanúskodnak, hogy kitűnő megfigyelője témájának, lett légyen az egy őszi táj vagy épp egy pusztai ötös fogat.

A tájképfestést érzi legközelebb magához, de életképei, virágképei, portréi hasonlóképpen festőiek és kifejezők.

Ecsetkezelése finoman precíz, színvilága elegánsan visszafo-

gott. Romantikus elemekkel átszőtt realista festészet Bán Tiboré.

Kritikusai nagyra becsülik Bán Tibornak azt a képességét, hogy pontosan megragadja a főtémát, és azt ábrázolja nagy lendülettel, egyúttal azonban a részletek iránti alázattal, mély és őszinte művészi átérzéssel.

 

Kiállításai:  1986. Budapest (azóta több alkalommal)

1994. Debrecen

1998. Pécs

1999. Szeged

2000. Kiskunfélegyháza

2001. Cegléd

2002. Pilisvörösvár

2003. Hatvan

2004. Esztergom, Székesfehérvár

2005. Győr, Vác

2006. Tata, Eger

 

 









Művei:

A mű címe:
Téki barangolás
Méret:
60x30
Kód:
8515

A mű címe:
Téli barangolás
Méret:
60x30
Kód:
8515

A mű címe:

Méret:
40x60
Kód:
8764

A mű címe:
Úton a legelőre
Méret:
40x50
Kód:
8766

A mű címe:
Egy kis hétvégi barangolás
Méret:
50x90
Kód:
8145

A mű címe:
Legelőre menet
Méret:
40x60
Kód:
8510

A mű címe:
Őszi kocsikázás
Méret:
20x30
Kód:
8517

A mű címe:
A természet ölelése
Méret:
20x30
Kód:
8089

A mű címe:
Fáradt léptekkel
Méret:
40x50
Kód:
8512

A mű címe:
Vidéki séta
Méret:
40x50
Kód:
8093

A mű címe:
Távol a város zajától
Méret:
40x50
Kód:
8094

A mű címe:
Februári hidegben
Méret:
20x30
Kód:
8087

A mű címe:
Őszi délután
Méret:
20x30
Kód:
7979

A mű címe:
Téli forgatag
Méret:
20x25
Kód:
7122

<< Vissza az előző oldalra



Adilov Alim | B.Tóth Edit | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bényi Éva | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csurgó Erzsébet | Deák B. Ferenc | Dusza Tibor | Endrey Attila | Fehérvári Zoltán | Fekete Zsolt | Fucskár József | Fürst József | Herpai Zoltán | Jakubik István | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malárburk József | Manajló András | Méhész Tamás | Pántl László | Póka György | Radnai Zoltán | Schleif Sándor (Slajf) | Shymszki András | Szántó Lukács | Szász Endre | Szécsényi Attila | Szepesi Andor | Szidónia | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga Pál | Walter Gábor | Wilhelm Éva | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.