Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
Buday Mihály
Rómeó és Júlia
V.Tóth Gábor
Francia épületek
V.Tóth Gábor
Kafelónia
Művészek - Tüttő József

 

Tüttő József

életrajz


Tüttő József festőművészről el lehet mondani, hogy korunk egyik olyan alkotója, kinek már szignóznia sem kellene festményeit, hisz egyetlen ecsetvonásáról felismerhető bármelyik képe. Mind technikailag, mind a műélvezők egy elvarázsolt álom utazói lehetnek.

 

Témái közt fellelhető a sokszínűség: életképek, csendéletek, utcajelenetek, állatábrázolások megjelenítései kerülnek ki kezei közül. Ezeket egységbe foglalják úgynevezett „tüttőiséget” adnak, a néhol ironikus, hol abszurd, humoros, vagy éppen letargiát üzenő jelenetek egy meseszerű, misztifikált, de mégis megfogható világ látomásában.

 

Visszatörléses technikával dolgozik, mellyel farostlemezre ecsettel illetve pisztollyal viszi fel a festéket, és szinte az akvarell hatásával vetekedő fátyolossággal teszi áttetszővé, lágy tónusává minden alkotását, melynek köszönhetően nemcsak témái, hanem megjelenítése is egy bársonyos mesevilágba kalauzolja el a nézelődőt.

 

Festményein nem dorbézol a paletta őrjítő, giccses szivárványa. Általában két, három vagy négy színnel dolgozik csupán, így ezeknek árnyalatai futnak át egy selymesen könnyed harmóniába, melyekből fekete, szabálytalan vonalvezetéssel felvitt kontúrok közé zárt ablakok, épületek, elevenednek meg. Mindig vidám színvilágával még a legszomorúbb jeleneteknek is tud adni olyan boldogságtartalmat, hogy minden festményét megcsodálva csupán a szépséget fedezzük fel képeit nézegetve.

 

Ahhoz, hogy ezt a látásmódot elérje, segítségére voltak tanárai, akik közül ki kell emelni a szülővárosától, Marcalitól nem messze élő Barna Árpádot és a Kaposvárott élő Leitner Sándort.

1993-tól, mióta elindult ezen a pályán, igen nagy utat tett meg, így szorgalmával, kitartásával, kreatív életigenlésével még a legabszurdabb helyzeteket is egy komikus, de mégis bájos formába öntve tárja elénk.

2002-től tagja lett a kaposvári Pannon Art Művészeti Egyesületnek. Rendszeresen tart egyéni kiállításokat és kérik fel közös tárlatok részvételére.

 

Tüttő József a XXI. Században is képes arra, mely keveseknek sikerül, hogy a plagizálás még véletlenül se jusson eszünkbe képeit nézegetve, hisz különleges látásmódját kialakítva, sajátságos témákat és technikákat alkalmazva egy teljesen új arcát ismerhetjük meg a művészi ábrázolásnak.

 

A mai elmagányosodó, befelé forduló világban öröm látni egy olyan alkotót, ki még az elmúlás keserű barázdái közt is mosolyt tud ébreszteni az emberek lelkében a mesék világába invitáló csodálatos festményeivel.

 

 

 



Művei:

A mű címe:
Peniászé
Méret:
30x25
Kód:
4697
Ár:
79.000 Ft

A mű címe:
Peniász
Méret:
30x25
Kód:
4696
Ár:
79.000 Ft

A mű címe:
Diktátori domb háza
Méret:
60x70
Kód:
4694
Ár:
178.000 Ft

<< Vissza az előző oldalra



Adilov Alim | Adilov Kabul | Árkossy István | B.Tóth Edit | Bácskai Varga János | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bosnyák Olívia | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csikós András | Csomor Katalin | Csurgó Erzsébet | Dusza Tibor | Fehérvári Zoltán | Gasztonyi Kálmán | Herpai Zoltán | Hirkó Bálint | Horváth Tamás | Jakubik István | Kiss Endre | Kovács József | Kovrig Miklós | Kő Ferenc | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malesh Alexander | Manajló András | Markó Erzsébet | Méhész Tamás | Ottó L.József | Pántl László | Puskás Imre | Radnai Zoltán | Röszler Mária | Schleif Sándor (Slajf) | Shymszki András | Somoskőy Erika | Szanthoffer Imre | Szántó Lukács | Szász Endre | Széchenyi István | Széchenyiné V.Szidónia | Szloboda Irén | Szv. Molnár János | T. Varga László | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | Tulok Ferenc | Tüttő József | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga János | Varga Pál | Varga Szidónia | Várkonyi János | Vécsey Kálmán | VILA (Ifj. Vigyázó László) | Vizer Júlia | Walter Gábor | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.