Festmény kategóriák
Egyéb ajánlatok
M.Horváth Anna
Lámpással a kézben
Szidónia
Liliomok illata
Budai László
Esős utca I.
Blog bejegyzések


Hogy ne legyen A lövészegylet kivonulásából Éjjeli őrjárat

 

A spájz teljes tartalmát felvonultató internetes fórumokon számos megoldást ajánlanak festményeink tisztítására, állagának megóvására. Mint annyi más területen, itt is igaz, kellő kritikával fogadjuk a “tuti recepteket” és hallgassunk szakemberre. 

Érthető okokból nem keresünk restaurátort egy olyan festményünkhöz, aminek személyes kötődésünkből van felbecsülhetetlen értéke, de piaci alapon nézve nem egy Rembrandt kategória. Mégis mit tehetünk a szívünknek oly becses festmények eredeti állapotban történő megóvásáért?

Már óvodás korban is tudjuk, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre, mert az fontos. Nem ehetünk télen fagyit, hogy ne fázzon meg a torkunk, homokozás után megmossuk a kezünket, hogy ne vigyünk fertőzést a szánkba szemünkbe. Így van ez a festményeknél is, a prevenció félsiker. Ahhoz, hogy sok nemzedék lelhesse örömét benne, elővigyázatosnak kell lenünk.

Pár apróság figyelembe vételével rengeteget tehetünk, hogy a falon lógó képeink sokáig tündököljenek. A lakás főbejárata mellé ne tegyünk képet, mert az intenzív hőmérsékletváltozás, főként a téli időszakban károsíthatja. Ráadásul az egyik legkitartóbb ellenfél, a por is sokkal könnyebben és nagyobb mértékben szennyezi. Ügyeljünk rá, hogy olyan helyiséget találjunk, ahol páramentes, viszonylag egyenletes hőmérsékletet tudunk biztosítani. További védekezésként még megfontolandó a festmény üveg alá rejtése.

Ha a megelőzést kipipáltuk, koncentrálhatunk a tisztításra. Sajnos a leggondosabb elhelyezés mellett sem tudjuk elkerülni a porosodást, ennek időleges felszámolására a leginkább javalott segédeszköz egy puha fejű ecset,vagy kefe. Óvatosan áttörölve a festményt és a keretet, biztosan nem fogunk kárt tenni egyikben sem.

Olajfestményeknél még támogatott tisztítási mód, ha puha kenyér belsejével átnyomkodjuk a kritikus felületet, majd a puha ecsetünkkel eltávolítjuk az esetleges morzsákat. Szintén olajfestmények makacsabb szennyeződésénél bevethető technika a langyos vízbe mártott szivacs (ha nincs repedés a képen), de akvarell, tempera vagy pasztell képeknél ez szigorúan tilos. A vízzel a fakeret miatt is érdemes óvatosan bánni.

A felső lakk réteg bizony idővel besötétedhet, ez történt Rembrandt A lövészegylet kivonulása című fesményénél is. Talán ez a cím hirtelen nem villantja fel képzeletében a hozzátartozó képet, nem csoda. És, ha az Éjjeli őrjáratra gondol? A két cím ugyanazt a képet fedi. Ha már ilyen mértékű elváltozás van az Ön festményén is, akkor restaurátorért kiált.

 

 



2021.04.18.



<< Vissza az előző oldalra



 
Adilov Alim | B.Tóth Edit | Bán Tibor | Bánfalvy Ákos | Benda Zoltán | Bényi Éva | Bimbó Tamás | Blinczinger Béla | Bóna Jenő | Bubelényi László | Budai László | Buday Mihály | Csurgó Erzsébet | Deák B. Ferenc | Dusza Tibor | Endrey Attila | Fehérvári Zoltán | Fekete Zsolt | Fucskár József | Fürst József | Herpai Zoltán | Jakubik István | Juhász Attila | Lajkó Imre | Ludvig Zoltán | M.Horváth Anna | Malárburk József | Manajló András | Méhész Tamás | Pántl László | Papp György | Póka György | Radnai Zoltán | Schleif Sándor | Shymszki András | Szántó Lukács | Szász Endre | Szécsényi Attila | Szepesi Andor | Szidónia | Tarasz Tabaka | Temesvári Ferenc | Tiszavölgyi Ferenc | V.Tóth Gábor | Vámosi Tamás | Varga Pál | Várkonyi János | Verebes Tünde | Walter Gábor | Wilhelm Éva | Zámbory Gábor |
IMPRESSZUM | JOGI NYILATKOZAT
SZV Szín-Vonal Festmény Galéria - created by Innovative Technologies Kft.